Dózsa - a gyerekek szolgálatában!

 
 
 
TÁMOP-Témahét

 

Témahét fogalma        2009. 1-4. évfolyam         2009 - 5-6. évfolyam       2009- 7-8. évfolyam

Reneszánsz-hét 5-6.o. - Molnár Attila


Témahét fogalma

A nyitónapon Tóth Györgyné projektmenedzser (és iskolánk igazgatója) tartott előadást
Új tanulásszervezési módszerek címmel. Ebben az előadásban részletesen szó esik arról,
hogy a TÁMOP-pályázatunkban milyen új feladatok megvalósítása vár ránk. Ilyenek

- a tantárgytömbösítés

Tantárgytömbösítés a tanórai foglalkozások ciklikus megszervezésének rendje, melynek keretei között adott tantárgy, adott műveltségi terület, adott félévre számított tanórai foglalkozásait nem egyenletesen, minden tanítási hétre elosztva, hanem ciklikusan egy-egy időszakra összevonva szervezik meg.

- a témahét

lA tananyag komplex elsajátításának egyik lehetséges formája az ún. témahét, amikor az adott tárgykört a diákok három-öt tanítási napon, esetleg hosszabb időkeretben iskolai és iskolán kívüli helyszíneken, rugalmas időkeretek között, változatos tevékenységtípusok és sokszínű módszertani eszközök segítségével dolgozzák fel.

- a projekthét.

lOlyan sajátos tanulásszervezés ez, melynek fókuszában valamilyen valóságos probléma, tennivaló, elvégzendő tevékenység áll. Jellemző, hogy a projekt végére a tanulócsoporttól olyan tárgyi vagy szellemi produktumot várunk el, mely a lehető legszélesebb vonatkozásban tárja fel az adott témát, gondolatkört.

 

2009. november 9-13: témahét

Előző tanévünkben (2008-9) már egy évfolyamon kipróbáltuk a projekthetet ("Utazás" témakörben.)
Ennek tapasztalatai nyújthattak alapot idei feladatunk megtervezéséhez.

Egyszerre valósítottuk meg a tantárgytömbösítést, két évfolyamon a kétféle témahetet, s mindezt
a Dózsa-hét időkeretén belül.

FELSŐSÖK TÉMAHETE(képek)

Az 5-6. évfolyam témahete a RENESZÁNSZ időszakot ölelte fel, míg a 7-8. osztályosok az
EGÉSZSÉG-KÖRNYEZETVÉDELEM jegyében vettek részt a különböző iskolai és iskolán kívüli
órákon-programokon.

5-6. évfolyam:

A főszervező, Molnár Attila és csapata (Pálmai Csilla, Nagyidai Zsuszanna) tervezte meg a témaköröket, osztották be a tanári és diák-órákat, illetve készítették el a speciálisan csak erre a hétre, csak ennek a két évfolyamnak (és az érintett szaktanároknak) az órarendjét. Ekkor a szaktanárok előkészítő munkája következett.
Ezen a héten pedig sor került a tervek megvalósítására: a hét szabad művészet jegyében zajlottak az órák, változatos munkaformákkal és helyszínekkel is. Az iskolai órákon illetve a délutáni iskolai programokon kívül még a városi könyvtárban is kellett kutatómunkát végezni. Az órákon az információk más módon történő megszerzése mellett feladat volt egy zárómunka készítése is, mely összefoglalta mindazt, amit az adott órán megtudhattak a gyerekek. Egyúttal kreativitásuk is kibontakozhatott a plakátok, pajzsok, zeneművek, ételkészítés közben.
A szokásos Dózsa-heti programok közül pl. a fodrász- és sminkverseny is a reneszánsz jegyében került megrendezésre. Ezen kívül még különböző műsorokon vehettek részt a diákok: volt reneszánsz táncház, gitár-duó koncertje, filmvetítések (Lovagregény, Szerelmes Shakespeare), diákelőadás (Mátyás király és az igazmondó juhász).
Végül sor került november 13-án (pénteken) a témahét zárónapjára. 8-9 óra között játékos csapatteszteket oldottak meg az osztályok különböző tantermek különböző "tantárgyak" szaktanárainál, majd 9-13 óráig zajlott az osztályok közötti versengés az iskola tornatermében.
Az évfolyamok bemutatták az általuk készített pajzsukat-jelvényüket, valamint azt az irodalmi előadást, melynek készítése heti feladatuk volt. A zsűri nem csak a heti munkát és lelkesedést, de a minőséget is értékelte. A játékos reneszánsz-kori sportversenyek után az aulában lehetett megismerkedni a zsonglőrtitkok alapjaival, sőt, ki is lehetett próbálni. A művészi érdeklődésűek kipróbálhatták az arc- és hennafestést, illetve fotózkodhattak a reneszánszkori festmények ARCAKÉNT megörökítve magukat. Az eredményhirdetés végén a győztes 6.d tagjait -stílszerűen - lovagokká és úrhölgyekké ütötték, majd este, az egész hét zárásaként egy hatalmas mulatságra került sor (Dózsa-diszkó).
Diák- és tanári beszámolók arról szóltak, hogy nem csak a tanultak vagy a programok miatt volt különleges ez a hét, hanem ezért is, mert mind tanár, mind diák MÁS szerepben ismerhette meg egymást, ami jó alapot biztosíthat egy további, még szorosabb viszonyra épülő, kölcsönös tiszteleten alapuló közös munkához.

(További szervező pedagógusok: Csibyné Vajda Tímea, Dömötörné Gráczer Erika, Keszthelyiné Greschner Ágnes, Kudelich Éva, Pálmai Csilla, Rózsa Márta, Takács-Mittág Anikó, Várnagyné Garajszki Zsuzsanna.)

7-8. évfolyam

Az egészséghét tapasztalatai és az új környezettudatos nevelés szempontjai ötvöződtek a 7-8. osztályosok témahetének megszervezésekor, melynek mindent átölelő szervezési munkáját Juhászné Fejes Ildikó végezte el, természetesen minden (a matematikai-logikai munkaközösségbe tartozó, vagy ahhoz csatlakozó) felsős kollégánk bevonásával. A tanórák, illetve a tanórán kívüli tevékenységek három nagy téma köré szerveződtek.

Sport-egészségvédelem: A biztonságos közlekedés témakörrel kapcsolatban az iskolában kerékpárügyességi verseny, illetve az uszodában játékos úszás és más feladatok jelentettek kihívást az egyének és csapatok számára. Ennek egyik fénypontja volt, a pénteki sportkvíz után a Dunaferr Férfi Kézilabda csapatának megjelenése, illetve a velük lejátszott barátságos kézimérkőzés az iskola tornatermében.

Egészségtudatosság: Védőnői előadást hallgathattak meg a serdülőkori problémákról, tanári előadásokat az egészséges táplálkozásról, majd ezt átültették a gyakorlatba is, amikor (péntek 13-án) reformkonyha-kóstolót készítettek a 7-8-os osztályosok az alsós-felsős diákok számára. Az angol és német nyelvi órákon is az egészség-betegség, illetve a zöldség-gyümölcs témakör kapcsolódott e témához. A "biológia" órákon a parlagfűről, és az egészséges életmóddal kapcsolatban oldottak meg szövegértési feladatokat, készítettek plakátokat.

Környezettudatosság-környezetvédelem: a "valahai" fizika órán az energiaforrások kerültek a középpontba. Ehhez kapcsolódott egy előadás a kulcsi szélerőműről, illetve a szerencsés 7-esek (szép volt az idő), személyesen is felkeresték. A földrajzórákon a diákok most a globális környezetszennyezési problémákkal kapcsolatba oldottak meg feladatokat, illetve meglátogatták a különleges kísérleti házat (Solanova-ház), s annak megismerték energiatakarékos működési elveit. A filmvetítés témája - Otthonunk, a Föld - szintén környezettudatosságukat igyekezett megerősíteni. A környezetszennyezés és újrahasznosítás jegyében készítettek a gyerekek hulladékszobrot e hét "kémia" óráin. A piacon végzett kutatómunka pedig nem csak matematikai készségüket, rendszerező valamint informatikai táblázatkezelői képességüket fejlesztette, hanem gyakorlati ötletekkel is gazdagította őket (hol és mit érdemes vásárolni).

(További szervező pedagógusok: Baksa Judit, Bodzás Boglárka Éva, Csibyné Vajda Tímea, Gábor Renáta, Horváth Zoltánné, Makkos Erika, Márkliné Huszárik Mária, Miklós Gabriella, Móró Józsefné, Paprika Jenő, Pavlicsek Csilla, Robinson Erika Anna, Dr Takács Miklósné.)


 

ALSÓSOK TÉMAHETE (képek)

1-4. évfolyam

2009. december 17-22-ig az alsósok 5 napos projekthét keretében ünneplik a karácsonyt. Az első négy nap reggele egy közös várakozással indul: az aulában rövid kis műsort nézhetnek meg, illetve vesznek részt benne, majd a második órában az iskolarádión keresztül közös mesehallgatás következik. A nap további részében a reggeli műsorban elhangzottakhoz produktumok készülnek, pl. rajzok, barkácsolmányok, díszek, orgimik. Az ötödik napon pedig az iskolai ünnepély a projekthétre megtanult irodalmi és zenei előadásokból áll össze. Nem maradnak ki a programokból a felsősök sem: ők is résztvevői az iskolai műsornak, valamint az iskolai karácsonyfát az osztályok neveiből összeállított hatalmás lánc díszíti majd - összetartozásunk jelképeként. Végül több mint 700-an énekeljük el a zárószámot a projekthét - és a 2009-es év - zárásaként.

 

 

 

Vissza a kezdőoldalra